Ez az egyik leggyakoribb ok. A vetőmagcsomagon vagy egy útmutatóban szereplő csírázási idő nem pontos határidő, hanem általában egy várható időtartomány.

Ha például egy növény csírázási ideje 3–8 hét, az nem jelenti azt, hogy a nyolcadik hét első napján minden még ki nem kelt mag életképtelen. A hőmérséklet, a mag természetes nyugalmi állapota, a nedvesség és az egyes magok közötti biológiai különbségek miatt jelentős eltérés lehet.

A mag számára a hőmérséklet az egyik legfontosabb környezeti jelzés. Sok trópusi és szubtrópusi növény magja melegebb talajt igényel, mint amilyen egy átlagos lakásban télen rendelkezésre áll.

Hiába van 21–22 °C a szobában, egy hideg ablakpárkányon álló vetőtálca földje ennél jelentősen hidegebb lehet. A túl alacsony hőmérséklet lelassíthatja vagy megállíthatja a csírázást, a túl magas hőmérséklet pedig ugyanúgy káros lehet.

Sokan úgy gondolják, hogy minél több vizet kap a mag, annál könnyebben csírázik. Valójában az egyik leggyakoribb csíráztatási hiba éppen a túlöntözés.

A magnak vízre szüksége van, de oxigénre is. Ha a vetőközeg tartósan vízzel telített, a levegő kiszorul a talaj pórusaiból, és jelentősen nő a rothadás veszélye.

A másik véglet ugyanilyen problémás. Miután a mag vizet vesz fel és a csírázási folyamat elindul, a teljes kiszáradás károsíthatja a fejlődő embriót vagy az éppen kibújó gyököcskét.

Az apró magvak különösen érzékenyek erre, mert közel helyezkednek el a talaj felszínéhez, ahol a közeg gyorsabban kiszárad.

Ha egy magot túl mélyre vetünk, a fiatal növénynek túl sok energiát kell felhasználnia ahhoz, hogy elérje a felszínt. Az apró magvak energiatartaléka különösen kicsi.

Általános kiindulási szabályként sok magot körülbelül a saját vastagságának 1–2-szeresét elérő földréteggel takarunk, de ez nem minden fajra érvényes.

A fény szerepe nem minden magnál egyforma. Vannak fajok, amelyek csírázását a fény segíti, más magok esetében pedig a fény nem meghatározó vagy inkább sötétebb körülmények kedvezőek.

Ezért hibás az az általános elképzelés, hogy minden vetést erős fényre kell helyezni.

Számos növény magja vastag, kemény, víz számára nehezen átjárható maghéjjal rendelkezik. Ilyenkor a víz csak lassan jut el az embrióhoz.

Bizonyos fajoknál ezért alkalmazható vetés előtti áztatás vagy skarifikáció. A skarifikáció során a kemény maghéjat óvatosan megkarcoljuk vagy megcsiszoljuk, hogy a víz könnyebben bejusson.

A mag attól még lehet teljesen egészséges és életképes, hogy megfelelő nedvesség mellett sem kezd azonnal csírázni. Ezt nevezzük magnyugalomnak vagy dormanciának.

Bizonyos fajok magjai például csak hosszabb hideghatás – stratifikáció – után válnak könnyebben csírázóvá. Más fajoknál meleg periódusra, hőmérséklet-változásra vagy egyszerűen időre lehet szükség.

A vetőmag élő növényi szaporítóanyag, és nem őrzi meg korlátlan ideig a csírázóképességét. Az eltarthatóság nagymértékben fajfüggő.

A magas hőmérséklet, a nedvesség és a nagy hőingadozás általában gyorsítja a mag öregedését.

A csíráztatáshoz általában nincs szükség erősen trágyázott, tápanyagban rendkívül gazdag földre. Sokkal fontosabb, hogy a közeg laza, levegős, jó vízáteresztő, tiszta és egyenletesen nedvesen tartható legyen.

A tömör, levegőtlen föld sokáig megtarthatja a vizet, ami növeli a rothadás veszélyét. A túl magas sótartalmú közeg szintén kedvezőtlen lehet az érzékeny fiatal gyökereknek.

Ha egyszerre van jelen magas páratartalom, túl nedves talaj, meleg és minimális légmozgás, nagyon kedvező körülmények alakulhatnak ki különböző penészgombák számára.

A mag körül megjelenő enyhe felületi penész nem minden esetben jelenti azt, hogy a mag már elpusztult. Ha azonban maga a mag puhává, barnává, nyálkássá válik vagy szétesik, már valószínűbb a rothadás.

Nehéz ellenállni a kísértésnek: „vajon történik már valami?” A mag kikaparása, forgatása vagy rendszeres ellenőrzése azonban többet árthat, mint használ.

A csírázás első látható jele gyakran egy rendkívül érzékeny kis gyököcske. Ez könnyen letörhet úgy is, hogy szabad szemmel még alig látható.